Gyerekülés már a megszületés előtt

A kisgyermek megszületése előtt jóval, az anya már gondoskodik arról, hogy a környezetéből mindenféle negatív hatást kivédjen. Ha pedig a megszületés után utaztatni is szeretné, akkor javasolt mihamarabb egy olyan gyerekülés beszerzése, ami megfelel azoknak a magas követelményeknek, amit a szülő támaszt vele szemben.

Az újszülötteknek előbb olyan gyerekülés kell, amelyik biztonságos fekvőpozícióban tartják őket. Az viszont, hogy ez az ülés megvan, még nem jelenti, hogy teljes a biztonsága. A gyerekülés stabilitása érdekében, olyan bázist kell beszerelni a hátsó ülésre, amelyik a sínek segítségével biztosan egy helyben tartja azt, így nem történhet meg, hogy egy nagyobb kanyarnál egyszerűen elcsúszik az ülés.

A teljes biztonság érdekében javasolt az is, hogy az ülés menetiránynak háttal legyen elhelyezve, a fejrésze pedig az első ülésnek támaszkodjon. Ebben a pozícióban a gyerekülés három stabil ponton támaszkodik és kevés az esélye annak, hogy elmozdul utazás közben. A háttal való elhelyezés pedig nagymértékben javítja a túlélési esélyeket, egy szerencsétlen balesetnél.

spacer