Japán szavak amiket sose értettél: Itadakimasu

Egy országot és az ott élő embereket is valamelyest meghatározzák az ételek, hasonlóan a nyelvükhöz. Nehéz megmagyarázni, hogy miért, de aki már több országban járt, egészen biztosan erre felfigyelt. Köszönhetően a ma már mindennapinak számító különféle technológiáknak, mára a világ több sarka összeért. A legtöbb hír pillanatok alatt körbejárja a bolygót és elsősorban az internetnek köszönhetően, betekintést nyerhetünk a világ dolgaiba.

A nemzetközi gasztronómia is képviselteti magát világszerte. Az éttermek választéka interneten keresztül is elérhető, az egyik példa erre a Forrás: sushi.hu oldal, ami a japán konyha remekeit rejti. Sok nemzetközi konyhában dolgoznak az adott nemzet szakácsai, hiszen ők ismerik a legjobban a saját főzési technikákat.

Gyakran a pincérek között is található a magyar nyelvet még törő munkatárs, aki az adott nemzeti konyhát és ennek kiszolgálási módját jól ismeri. Az itadakimasu magyarul jó étvágyat jelent, amit a japán éttermekben gyakran hallhatunk – Forrás: sushi.hu honlap. Budapesten egyre több japán étterem működik, egyrészt a fővárosiak részére, de nagyon sok turista hazánkban szeretné ezeket az ételeket kipróbálni, vagy mivel már korábbról kedveli, ezért itt is ezt szeretné fogyasztani.

Éttermünk weboldala a Forrás: sushi.hu igen látogatott, hiszen sokan először a kínálatot és az árakat nézik meg, mielőtt eldöntik, hogy felkeresnek bennünket. A házhozszállítás miatt is látogatják a weboldalt, hiszen innen választják ki, hogy mit is szeretnének fogyasztani. Választékunkban megtalálhatóak az előételek, levesek, halak és tenger gyümölcsei, tészták, különféle sushik gazdag választéka, desszertek, mártások és köretek.

Választhatóak különféle bento ételek, amelyek többfajta ételből összeállított menük. Mindez a Forrás: sushi.hu oldalon részletesen is megtekinthető. Mivel sok család látogat el hozzánk, hogy a gyermekek és a szülők számára ne okozzon gondot a gyermek menü, ezért beiktattuk a kedvenc rántott hús – sültburgonya kombinációt, a családi béke kedvéért.

spacer