A tavaszi népszokások a magyar nyelvterületen egyértelműen a nagyböjttel kezdődtek, amelyik a kötelező önmegtartóztatásról szól, a Jézuséhoz hasonlóan. Ilyenkor a társas tevékenységek sem maradtak ki, amelyek leginkább a tavasz öröme közül teltek. A szentnek tartott negyven napot játékokkal tették színesebbé, a fiúk fogócskázással, amit „kásának” neveztek, a legények „mancsózás” nevű ütős játékkal szórakoztak vagy köcsögdobálással, de a játékok között ott volt a „pilikézés” és a „szederindázás” is.

A leányok számára az énekes körtáncokon volt a hangsúly, például idetartozott a „karikázás”. A legények és leányok játékaiban megtalálhatjuk a tavasz, valamint a termékenység szimbólumait. Március 12-én a Gergely napi népszokások voltak minden évben a középpontban. Ehhez a naphoz számos népszokás tartozik, néha egyik területről a másikra változtak. A legnépszerűbb mindenképp a Gergely-járás, amikor is a házakat járták körbe iskoláskorú gyermekek, akik leginkább Gergely pápának, püspöknek vagy katonának voltak beöltözve.